Szeretetvendégséggel vártuk a temetőbe érkezőket három napon is Mindenszentek ünnepének alkalmából a pusztaottlakai temetőkben. Ismét nagy sikert arattunk, a rég látott ismerősök kellemes körülmények között emlékezhettek vissza a régmúlt emlékeire.

Pusztaottlakán a korábbi években már hagyománnyá vált, hogy a temetőbe érkezőket meleg teával és fonott kaláccsal vendégelik meg. Az ötletet 2014-ben mi is elsajátítottuk, és azóta minden évben megjelenünk szeretetvendégségünkkel a térség valamely településén. Idén Pusztaottlaka Község Önkormányzatával fogtunk össze és vártuk a temetőbe érkezőket frissen sült kaláccsal és a forró itallal. Az utóbbihoz a hozzávalókat kaptuk felajánlásként dél-békési magánszemélyektől, míg a kalács adományként érkezett hozzánk egy mezőberényi civil szervezettől, illetve egy békéscsabai magánszemélytől.

Úgy véljük, a kezdeményezés idén is sikeres volt, három nap is jelen voltunk, hiszen úgy véljük, nemcsak azok az ünnepek lehetnek meghittek, amelyek örömteli, boldog pillanatokat rejtenek magukban, hanem azok is, amelyek a megemlékezést, elmélkedést szolgálják.

“Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek.” – vallja ezt versében Juhász Gyula, és valamennyien azok közül, akik a temetőkbe érkeztek. A kis falu is vendégekkel telt meg az ünnepen, mindannyian a meleg tea és a kalács elfogyasztása közben a helyiekkel közösen megpihenhettek, és a rég látott ismerősökkel, barátokkal kellemes körülmények között beszélgethettek, emlékezhettek vissza a régmúlt emlékeire.

Leave Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

clear formSubmit